Hope megyében az atomkatasztrófa után sem állt meg az élet. Joseph Seednek igaza volt. Nagyon nehéz ezt beismerni, de ha utólag visszagondolunk, akkor a Far Cry 5 -ben tulajdonképpen mi álltunk a rossz oldalon. Joseph Seed nem volt más, mint egy villogó szemű, karizmatikus vidéki prédikátor, aki megkérdőjelezhető módszerekkel ugyan, de azon fáradozott évek óta, hogy felkészítse a hitközösségét a közelgő atomkatasztrófára. Bunkereket épített, készleteket halmozott fel és igyekezett minél több embert meggyőzni arról, hogy apokalipszis közelít. Ebbe a helyzetbe tenyereltünk bele jó alaposan öntudatos jenki állampolgárként. Felrobbantottuk a menedéket jelentő óvóhelyeket, felperzseltük a készleteket, jól utánaszámolva több ember halála száradt a lelkünkön, mint a négy Seed testvérén együttvéve. Szép teljesítmény, férfi munka volt. A nagy bumm Az atomháború után járunk közel 20 évvel. Isteni csoda, hogy a sugárzás megkímélte Montana állam egy nagyon kis részét, sőt még jót is tett a természetnek a civilizáció összeomlása.
Érted már, hogy mire megy ki a játék? Bezony: vagy gyűjtögetsz, keresed az alapanyagokat, vagy a kártyád után nyúlsz, aztán megveszed, amire szükséged van. Ezúttal tehát nem XP-boostra van a valós pénz, hanem arra, hogy ne kelljen annyit farmolgatni. Más kérdés, hogy egyébként lazán összeszedhető minden, lényegében csak a javíthatatlanul lusták fognak extrán költeni a játékra, de azért így is érthető, ha bárki ferde szemmel nézi azt, ahogy egy minimális változtatásokkal teli programot még ráadás bevételi forrásként igyekszik eladni a Ubisoft. Isten útjai kifürkészhetetlenek Azért van jó hírem is. A New Dawn világa teljesen szerethető. Persze, aki magát a Far Cry-sorozatot és játékmenetét nem kedveli, esetleg az ötödik részért nem volt oda, az esélyesen nem szereti majd ezt az újabb kalandot sem. Ha viszont valaki kifejezetten élvezte a tavalyi részt, nem zavarják a markáns színek, az ismét jól mulathat – pláne, ha még a Mad Max-jellegű jövőképeket is csípi. A hegyekkel és folyókkal, erdőkkel és tavakkal teli terület még zöldebb és tarkább, mint eddig volt, a volt civilizáció nyomai nagyon mutatósak (egyúttal megmutatják a Falloutnak is, hogy mi a cél), az állatvilág immáron mindenhol megtalálható, ráadásul a craftolással együtt egy színkódos RPG-rendszer is bejött a képbe, ami kicsit feldobja a fegyverkezést és a harcokat.
Az előzmény ismerete nem kötelező hozzá, de egyértelmű a kötődés, a korábbi eseményeket, a visszatérő szereplőket pedig könnyebb beazonosítani és helyükre tenni. Így mondhatnánk, hogy a New Dawn egy erősen elsietett, önállóan futtatható DLC, ami csak át lett kicsit skinezve – és lényegében pontosan erről van szó. Sokan nehezményezték az ötödik epizód fura és kérdőjeleket bőven hagyó befejezését, az új, számozás nélküli kaland pedig a Primalt is lekörözve (az majdnem másfél évvel a FC4 után érkezett), kevesebb mint egy esztendő elteltével pontot tesz az ügy végére. Más kérdés, hogy az Assassin's Creed-széria már remek példaként szolgált arra, hogy a futószalagon érkező folytatások többnyire nem tesznek jót egy bejáratott brandnek, így az egyedüli kérdés az lett, hogy mennyire élvezetes és szórakoztató egy újabb fejezet az immáron paradicsomi körülmények között új lappal kezdő túlélőkkel. Egy új remény Az persze már a trailereknek hála kiderült, hogy ezúttal nem a vallási fanatizmus okozza a problémát, hanem az ikerlányok, akik a posztapokaliptikus jövőben a hatalmat és a terrort tartják a legértékesebb valutának.
Igen, minden alkoholba kerül, legyen szó a géppark bővítéséről, a fegyverek korszerűsítéséről, a gyógynövények termesztéséről, vagy akár a felfedezésről. Mindennek ára van, így alaposan farmolni kell. Ez lényegében annyit tesz, hogy a 10 helyőrséget többször is ki lehet fosztani, egyre nehezebb fokozaton, sőt az utakon állandóan mozgásban lévő rakományra is rárabolhatunk. De ha mindez nem lenne elég, bőven van még gyűjtenivaló, merthogy a New Dawn a craftolásból és nem mellékesen a mikrotranzakciókból tartja fenn magát. Bár ez nem teljesen igaz, hiszen keveset kellett dolgozni vele, így a költségei is megkérdőjelezhetőek. A lényeg, hogy a térképen mindenhol találunk valami fontos összetevőt, amit aztán beharácsolhatunk: ragasztószalag, fémhulladék, növények és egyebek – mind valami elkészítéséhez szükséges. A fegyvereket, a járműveket, a gyógyító csomagokat nem vesszük, hanem készítjük, ahogy a töltényeket is, sőt ha a választott segítőnk valahogy meghal, őt is összetevők segítségével lehet feltámasztani.
A Mad Max-filmeket és azok olasz másolatait (The New Barbarians, Bronx Warriors, After the Fall of New York stb. ) idéző hadsereget irányító testvérek tényleg rettegésben tartják a vidéket, az ártatlanokat gondolkodás nélkül lemészárolják, rabszolgaságba taszítják, a békésebb közösségek értékeit kérdés nélkül elveszik. Miközben pedig a helyiek egy legendás harcostól várják a megváltást, mint kiderül, mégsem ő lesz a béke hírvivője, hanem egy segédje, aki szinte egyedüliként éli túl már a legelső összecsapást a terrorbrigáddal. Innentől a feladat az otthonként szolgáló helyszín fejlesztése, a fontos karakterek kisegítése, hogy utána csatlakozzanak a kommunához, illetve a környék és a teljes térkép felfedezése. Ahogy az ötödik epizódban sem volt már rá szükség, így ezúttal sem vagyunk rákényszerítve a toronymászásra, megmaradtak viszont az outpostok, avagy a helyőrségek, amiket érdemes csendben, riasztás nélkül elfoglalni, így több jutalom üti a markunkat. Ami pedig a jutalmat illeti, ez a felszabadított támaszpontoknál az etanol, amiből aztán az otthonunk fejlesztéseit menedzselhetjük – üdvözöllek az anonim alkoholisták körében.