A semmi közepén Körzeti MC Nárdi Mi van a szemembe írva? Hajolj közelebb s meg látod Erőt látsz benne? Vagy egy bátor nevet Gábor? Vagy csak könnyeket? Síró gyerekeket? vagy a Félelmet? Vajon érzed e azt, hogy ki is itt a lételme. Clint Eastwood a vadnyugaton bátorságot tanusított. Zalatnai Sarolta meg sikkasztott és hamisított. Nem mindegy hogy mit csinálsz, a végén mit kapsz érte, 10 ezrek imádnak engem, de mégis ki a faszom kérte Hogy odafigyelj a szavamra, és megvegyed a cd-m. Hallgass bele a számaimba, ki nevet a végén. Egy munkahelyre protekció, de a boldogsághoz mi kell? Csak egy emszí vagyok északról, aki nektek énekel. Halljad a hangom, jegyezd meg nevem örökre. Fogadd el a darabot amit a szívemből török le. Fejemet lehajtva, beállok én is a sorba. Csak lehajtom a fejem, és beállok én is a sorba. A semmi közepén, egy alvilági harcos. Akit emszínek hívnak, és csakmagért harcol! A semmi közepén a sokból csak egy vagyok, Akit emszínek hívnak, remélem maradandót hagyok. Gyújtsad a fáklyát, fogd a fejszét indulj teis!
Egy aprót sikkantott, amikor Adam kicsusszant alóla, és még egyet, amikor finoman, lassan, de nagyon határozottan hátulról behatolt. Csak állt négykézláb, és csak azt érezte, hogy a fiú hogyan teszi a magáévá. Adam aztán ráhajolt, lefeküdtek: Eve alul, Adam felette. Adam Eve fülébe sóhajtott. Eve aztán hanyatt fordult, és újra a misszionárius pózban szeretkeztek. És egyre hevesebben mozogtak, nyoma sem volt már a korábbi lassú ringatózásnak. Mindkettejüket elborította az egyre közeledő orgazmus élménye. Eve egyre mélyebbeket sóhajtott. Egyre jobban szorította magához Adamot. …És akkor mélyről, nagyon mélyről érkezett az orgazmus. Eve alig bírta ki. Minden izma összerándult. És amikor összerándult Adam is felrobbant. Az előző robbanása semmi volt ehhez képest. Eve érezte, ahogy kitölti a forróság, Adam érezte, ahogy összeszorítja a forróság. Megmozdult alattuk az univerzum. Ölelték egymást, szinte ájultan feküdtek az ágyon. Repül egy űrhajó valahonnan valamerre. Senki sem hogy mi történik a fedélzetén.
És meg sem várva a választ csókokkal indult felfedezőútra a gyönyörű női testen. Lassított a tempón. Hosszan elidőzött a nyakán. Eve érezte, ahogyan az orrán veszi és kifújja a levegőt. Aztán továbbment. Ajkaival érezte, ahogyan ahogy a kemény kulcscsont után a mellek puhaságához ért. Finoman beleharapott a bimbókba, és masszírozta a másik mellét. És utána cserélt, és a másik mellét kezdte el csókolni. Adam nem bírt betelni a puha keménységgel, azzal az illattal, amit a lány bőre árasztott magából. Csak csókolta, és belefeledkezett a két puha kebelbe. De aztán tovább indult, Ajkaival megkereste a lágyékát, tovább ment, és a combjai belső felén indult újra felfele. Megcsapta az orrát az izgatott lány nedveinek illata. Elbódították a fejét a feromonok, és szinte önkívületi állapotban csókolt bele a nedvességbe. Kinyújtotta a nyelvét, és most azzal kereste meg a csiklót. Megtalálta, nyalni kezdte. Tenyerébe fogta a világ legjobb popsiját, kicsit megemelte, és elmerült teljesen… Eve érezte, ahogy Adam nyelve egyre gyorsabban jár.
Háttérben az autópálya zaja ébresztett fel arra, indulnom kell, nincs mese, nem maradhatok kint éjszakára. A nagy bóklászásom közepette megszólított valaki... Persze elfogadtam a felajánlást, érdemlegesen nem jutottam vele zöld-ágra, egy bolgár kamionsofőr, érthetetlen idegen nyelven, fogalmam sincs miről beszélt, az biztos, nem angol nyelv volt az. Megfogta a karom és "elvonszolt", persze elsőre rémisztő volt a rögtönzött cselekménye, de hamarosan gitárzene csapta meg a fülem, és túláradó örömhangulat, ami némi megnyugvásra ösztökélt, a csoportban már volt olyan akit megértettem, megnyugtatott nem adják el a vesém, maradhatok velük, amíg nem lesz fuvarom. Jól éreztem velük magamat, belecsöppentem egy olyan világba, amit nem valószínű, hogy átélhettem volna ha otthon maradok.
Ahogy korábban írtam, Trincomalee felé közeledve nem volt túl kecsegtető látvány az elhagyatottnak tűnő területek egymásutánisága. Nos, Trincomaleet Dél felé elhagyva ez csak annyiban változott, hogy a lakott területek egyre ritkábbá váltak, és egyre jobban egybefüggő semmivé változott a táj. Utazol egy buszon, ami a lelkedet is kirázza, félóránként nézed a térképet (értsd), hogy vajon mennyit haladtatok. Aztán minden félórában csak egyre rosszabb lesz az helyzet, mígnem a 4. óra végén konstatálod, hogy kb. 120 km-t tettetek meg. Az ablakon kinézve pedig a nagy semmi fogad, egy magányosnak tűnő, mégis valakinek az életét jelentő házzal. Arra is, hogy ott egyáltalán laknak, csak a kiterített ruhákból következtetsz. Mert egyébként sehol senki és semmi. Na akkor gondolkozol el igazán azon, hogy mennyire szerencsés vagy, hogy hova születtél. Hogy van bolt, iskola, munkahely a környéken, vannak házak, emberek körülötted, van szomszédod, a buszok menetrend szerint járnak, legrosszabb esetben is 3 óra alatt fenn vagy a fővárosban.