József Attila Vas-öltönyben előttem áll A szomorú, néma halál. Hideg csókja Nem izgatja Sóhajtó kebelem. Dörrenés s nem él az élet, Futó ábránd, a multé lett. Nem marasztja, Már eladta Hevítő szerelem. Előttem áll s torkon ragad! - Életmentő hát nem akad? - Tovább nem vár, S én? - megyek már Siratva életem. 1921. ápr. 11. Írd meg a véleményed József Attila A HALÁLRÓL című verséről!
"... Találsz majd valamit a párnám alatt. Azt írom le benne: az élet hogy haladt. És akkor rájössz ki is vagyok! Ez volt a legtöbb Az eltemetett kislány Arany fürtös leány vagyok én, Dallamlelkek útját járom én, Tündérfényű rózsák vezetnek utamon, Pár hamis hang a károm. Szaladok át a gyöngyszín mezőn, sikolyt hallok. Becsúszok a sötétbe, egyedül vagyok. Csillanó fém szemek lesnek, félek nagyon. Futni kezdek merre fényt látok, rohanok. Láthatlak már téged ott állsz a fényben, Úgy nézel énrám mint az angyalom, A ritmus gyorsul, maradj ott kérlek, És te eltűnsz mert a tündérek szabadok. Csillámló szénfekete tulipánt látok, Pont olyan mint az utolsó pillantásod, Megszerzem, letépem de a virág átok, Hogy lett hirtelen sötét? Versek a halálról 9. Csak várok. Zongora szóra ébredek, nekem játszanak. Eltemettél miközben még kapkodva lélegeztem Én csak egy kislány vagyok most már maradtam, Sírt ástál nekem, élve eltemettél. Az én dalom nem szól másról, Csak ólomszívek dobogásáról, Itt a sátán visszaszámol, Ahol az utolsó szavad: bánom.
És ez haldoklik... " Mary Elizabeth Frye, Amerikai virágüzlet, 1905-2004 Ne állj a síromnál és sírj Ne állj a síromnál és ne sírj. Nem vagyok ott; Nem alszok. Ezer szél fúj. Én vagyok a gyémánt, amely a hóban csillog. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd őszi eső. Amikor felébredsz a reggeli csendben Én vagyok a gyors felemelő rohanás Csendes madarak körözött repülés közben. Én vagyok a lágy csillagok, amelyek éjszaka ragyognak. Versek a halálról – mriqs-imago. Ne állj a síromnál és ne sírj; Nem vagyok ott; Nem haltam meg. Thomas Bailey Aldrich, Amerikai szerkesztő, 1836-1907 A levél A kezemben tartottam a levelét, És még olvasás közben is A villám átvillant a földön A szó, hogy meghalt. Milyen furcsának tűnt! Élő hangja Az oldalról beszélt Ezek az udvarias mondatok, szűk választás, Könnyű, szellemes, bölcs. Kíváncsi voltam, mi halt meg! Maga az ember itt volt, Szerénysége, tudósának büszkesége, A lelke nyugodt és tiszta. Ezek a halál és az idő sem fognak elhomályosulni, Ennek a szomorú dolognak azonban lennie kell - Mostantól lehet, hogy nem beszélek vele, Pedig tud velem beszélni!